A vállalkozások felelőssége az átoltottságban
Vissza a cikkekhez
HighVibes
2021. június 07.

A vállalkozások felelőssége az átoltottságban

Számos vezető vállalat tett lépéseket azért, hogy a COVID-19 elleni vakcinák minél hamarabb eljussanak az emberekhez, más cégek pedig lassabban és kisebb mértékben reagáltak. Az eddigi példák azonban azt mutatják, hogy a felelősségvállalás – vagy ennek hiánya – jelentős változást hozhat az átoltottságban és a vállalat életében is.

Segítség vállalaton belül

A kiszolgáltatott, szegény társadalmi rétegek, melyek sokszor egy iparághoz kapcsolódnak – jó példa erre az amerikai húscsomagoló ipar – az átlagosnál is jobban megsínylették a járvány következményeit. Nagyobb eséllyel kapták el a vírust vagy veszítették el munkahelyüket. Az érintett vállalat azonban reagált: a helyzet átértékelésével, új szabályok alkotásával és protokollok bevezetésével sikerült átlendülnie a nehéz helyzeten.

Az eset tanulsága, hogy a vállalati beavatkozás még olyan kihívások között is segíthet, ahol a munkahelyi körülmények és a szegénység már a járvány előtt is közegészségügyi problémákhoz vezetett.

Most azonban egy új kihívással kell szembenéznünk: az oltás elérhetőségének kérdésével és az azt övező bizalmatlansággal. Sokak számára akadályt jelent, hogy maguknak kell eljutniuk a munkahelyről vagy otthonukból az oltóközpontokba. A bizalom megteremtése pedig szintén hatalmas feladat, mely során rengeteg információrést kell feltölteni és még több előítéletet ledönteni.


Josuha Hoehne / Unsplash

A nagyobb vállalatok segíthetnek legyőzni a távolság okozta fennakadásokat, azzal, hogy alkalmazottaik számára oltóközpontokat hoznak létre a munkahelyen. Kommunikációs hálózatukat pedig használhatják arra, hogy a szkeptikus alkalmazottakat információval lássák el.

És vállalaton kívül

A belső kommunikáción kívül a népszerű márkák felhasználhatják hírnevüket arra, hogy oltakozásra biztassák az embereket, illetve arra, hogy minél elérhetőbbé tegyék a nyilvánosság számára a vakcinákat.

Amerikában már kiforrott egy mozgalom erre: A Betegségmegelőzési Központ kiadott egy hosszú listát, melyben számos kiskereskedelmi egységet – gyógyszertárakat és szupermarketeket - felhatalmaz az oltás kiadására. Ezek a cégek, köztük a Walmart, elsősorban a kiszolgáltatott közösségek számára szervez oltásokat.


A Walmart is arra biztatja az embereket, hogy oltassák be magukat. Fotó: corporate.walmart.com

Van más út is

További stratégia lehet az összefogás. Az Amazon például a Virginia Mason Medical Centerrel lépett partnerségre, hogy nyilvános oltóközpontot hozzon létre Seattle-ben. Mindezt mindössze négy nap alatt! Az Amazon emellett ígéretet tett arra, hogy logisztikai és technikai támogatást nyújt az államnak az oltások terjesztéséhez.


Már többezerembert oltottak be az Amazon központjában. Fotó: Gopi Dandamudi

Ha azonban nem vagy a világ egyik legnagyobb vállalatának vezetője és nem nyúlik ilyen messzire a kezed, az is nagy segítség, ha saját házad táján sepregetsz. A McDonald’s, a Starbucks, a Lidl és a Target például fizetett szabadságot és/vagy készpénzben átadott bónuszt kínálnak fel azoknak a dolgozóiknak, akik beoltatják magukat, és van olyan cég is, aki fuvart biztosít az oltóközpontokhoz és vissza. Ez a stratégia kivált azoknak a vállalkozásoknak lehet érdekes, akik nagy arányban foglalkoztatnak alulreprezentált munkaerőt.

Le a kamuhírekkel!

Egyes vállalatok bizonytalanok abban, hogy kell-e kommunikálniuk a vakcinákkal kapcsolatban, mert félnek a belső és külső reakcióktól, melyeket a dezinformációk szülnek. Azonban szem előtt kell tartani, hogy minél több cég áll a vakcinák mellé, annál kisebb lesz az oltásellenesek ereje.


Az oltásellenesek elleni küzdelemben mindenkinek szerepet kell vállalnia, ez társadalmi felelősségünk. Fotó: David McNew/Getty Images

A közösségi média vállalatainak különösen nagy a felelőssége, hiszen hatalmas hatást érhetnek el. A Facebook igen nagy figyelmet fordított az oltásokkal kapcsolatos kamuhírek felszámolására, már a járvány előtt is. Az elmúlt években a cég tett néhány lépést a dezinformációk ellensúlyozására, de a pandémia feltárta ennek a stratégiának a hiányosságait. Év elején bejelentette a vállalat, hogy erőteljesebben fog ezentúl fellépni a hamis információkkal szemben.

Ez azonban egyéni és vállalati felelőssége mindenkinek. A közösségi médiában gyorsan terjednek a hírek és ez amennyire káros, annyira hasznos is lehet. Ha egy vállalatnak sikerül némi zajt csapnia és kiállnia a vakcinák mellett, azzal nem csak az átoltottságot segíti elő, de saját imázsát is alakítja. Arról nem is beszélve, hogy minél többen kapják meg az oltást, annál hamarabb indulhat újra a gazdaság és térhetünk vissza az irodákba -  már ha vissza akarunk térni.

Forrás: triplepundit.com

Vissza a cikkekhez
HighVibes
2021. június 07.

Iratkozz fel hírlevelünkre!