Blog

Vállalhatóak lettünk! – Együtt az üzleti kultúráért
A Bridge Budapest indította el a Vállalható Üzleti Kultúráért kezdeményezést, melynek célja, hogy olyan cégeket kössön össze, akik odafigyelnek környezetükre, igyekeznek értéket teremteni, és másokat is erre inspirálnak. Mi is kitöltöttük a tesztet és helyet kaptunk a vállalható üzleti szereplők között!

Értékváltás Magyarországon – a tudatos vásárlók korszaka
A társadalmi értékek, normák és konvenciók változásával átalakul a fogyasztói kultúra is. Épp ahogy a piaci, technológiai változásokat, úgy az értékek változását is le kell követniük a vállalatoknak, ha meg akarnak felelni a vásárlók szükségeinek. A környezetvédelemmel kapcsolatos elvárások már az 1970-es években megjelentek, 10 év alatt pedig olyan erőssé váltak, hogy a transznacionális vállalatok már nem tudtak kitérni: ebben az időszakban jelent meg a greenwashing, azonban nem sokkal később követte a valódi zöldülési hullám is. A két stratégia közötti különbség pedig nem könnyen érhető tetten. Napjaink tudatos vásárlói azonban mindent megtesznek, hogy az értékeiknek megfelelő márkát megtalálják.

LOHAS - A posztmodern fogyasztói szegmens
Lifestyles Of Health And Sustainability – ezzel az öt szóval határozta meg Paul Ray az 1990-es évek közepén, azokat a fogyasztókat, akik az ekkoriban végbement társadalmi értékváltást követő új szemléletmódot képviselik. Ekkoriban még valóban újként emlegették ezt az árérzékenységgel szakító szegmenst, ma már azonban a föld lakosságának kb. 22%-át képviselik, maguk mögött tudva az ún. „Naturalities” csoport támogatását, és fokozatosan eltörölve a „Drifters” cselekvésképtelenségét. Mutatjuk, miről is van szó.

Fák – minden, amit eddig nem (vagy rosszul) tudtál – 2. rész
Minden nap látjuk őket, létezésüket természetesnek vesszük, de mégsem tudjuk igazán, hogy mire jók. Tudtad, hogy valójában nem ők adják az oxigén nagyrészét? És hogy az amazóniai erdő nem a föld tüdeje? A MyForest, akikkel együttműködve mindent megteszünk, hogy jótékony erdők vegyenek minket körül, most elmagyarázza, hogy miért van szükségünk fákra. Előző cikkünkben leírtuk, hogyan kötik meg a szén-dioxidot, szűrik meg a levegőt és csökkentik a hőmérsékletet. Ez azonban még mindig nem minden.

Mit jelent a zöld étel?
A fenntarthatóság fogalma könnyen kicsúszhat a kezünk közül. Túl tág, túl megfoghatatlan, túl szerteágazó. Így van ez a fenntartható ételekkel is – mégis mitől fenntartható? Attól, hogy helyi? Attól, hogy vegán? Attól, hogy tartós? Hogy csomagolásmentes? Hogy jó munkakörülmények között készítették? Hogy megkapta a fair trade címkét? Mindegyik kérdésre az a válasz, hogy igen, ettől is. A Felelős Gasztrohőssel való beszélgetéseink során rengeteg hasznos dolgot tanultunk, amiket szeretnénk megosztani veletek. Mi ezek alapján határoztuk meg alapértékeinket a felelős cateringről, magánszemélyként pedig irányt mutathat nektek a fenntartható étkezések felé.
.jpg)
Tanuljunk a legjobbaktól – Zero Waste úttörők
Bea Johnson Zero Waste otthon című könyvét mindenki olvasta, aki már belekóstolt a hulladékmentes háztartások világába, talán sokan meg is ijedtek, hiszen könyvből változtatni otthonunkat környezetbaráttá rémisztő feladatnak tűnik. Azonban rengeteg magyar, zöld influencert követhetünk, hogy lépésről lépésre vezessenek minket végig a zöld úton. Nemcsak otthon, hanem rendezvényeken, utazásokon és még éttermekben is.

„Egy halott bolygón nincs zene” – lejátszási lista zöldülő előadóktól
Nagyon különböző emberek nagyon különböző zenéi, de egy dolog közös bennük: a környezetvédelem. Összeállítottunk egy Spotify-listát azon előadók dalaiból, akik igazi áldozatokat hoznak bolygónkért. Támogasd tevékenységüket azzal, hogy őket hallgatod!