Egy fenntartható piac vezetői - 2020
Vissza a cikkekhez
HighVibes
2020. december 21.

Egy fenntartható piac vezetői - 2020

A GlobeScan egy olyan felmérés, ami 1997 óta évről évre összeveti a szakértők véleményét, arról, hogy hogyan teljesítenek a piacvezető vállalatok és szervezetek a fenntartható fejlődés terén. Idén május és július között végezték el a kutatást, az elmúlt évtizedek legnagyobb közegészségügyi krízishelyzetének kellős közepén. A már megszokott gazdasági-társadalmi kérdések mellett a COVID-19-el kapcsolatban is feltett néhányat a felmérést végző ERM szervezet. Hogyan befolyásolta a fenntarthatósági terveket és a vezetői lépéseket ez a váratlan bizonytalanság?

71 ország több mint 700 szakértője válaszolt a 2020-as kérdésekre. Az Unilever, a Patagonia és az IKEA a korábbi évekhez hasonlóan, ismét a leginkább elismert vezető vállalatok közé került. Ez már a tizedik év, hogy az Unilever vezeti a rangsort, ezt a válaszadók 42 százalékának köszönheti. A Patagónia a második helyen áll 26 százalékkal, míg az IKEA a harmadik, 14 százalékkal. Az Interface áll a negyedik helyen, rá a válaszadók 8 százaléka szavazott. Ez a cég az egyetlen, ami az első, 1997-es felmérés óta fenntartja magának a helyet a legjobbak között!

Izgalmas fejlemény ebben az évben, hogy négy új vállalat is megjelent a listán: a Microsoft, az Ørsted, a L’Oreal és a Tata. Az amerikai technológiai óriás, a Microsoft, és Dánia vezető energetikai vállalata, az Ørsted különös elismerést váltottak ki erőfeszítéseikkel. Eközben az indiai Tata konglomerátum bebiztosította helyét Dél-Ázsia fenntarthatósági élmezőnyében, ezzel csatlakozott a brazil Natura & Co-hoz, mint székhellyel sem Európában, sem Észak-Amerikában nem rendelkező vállalat.

Annak ellenére, hogy ez a négy új vállalat felkerült a Leaders listájára, a magánszektor teljesítménye összességében továbbra is siralmas. A válaszadók mindössze 17 százaléka gondolja úgy, hogy a vállalatok mindent megtesznek a fenntartható fejlődés előmozdításáért, a magánszektorba vetett bizalom a 2018-as csúcs óta folyamatosan csökken. Az ENSZ erőfeszítéseinek elismerése szintén alacsonyabb lett a tavalyihoz képest. Ezzel ellentétben a nem kormányzati szervezetek és a tudományos intézmények továbbra is növekvő elismerésnek örvendhetnek kiemelkedő erőfeszítéseikért.


Az emberek egyre kevésbé bíznak a magánszektorban. Fotó: pexels.com

A szakemberek szerint a kormányoknak, a befektetőknek és a vállalatoknak is sokkal többet kellene tenniük a globális fenntarthatósági kihívások bővülő listájának kezeléséért. Ezek a problémák egyre égetőbbek, a nyomon követett kérdések száma évről évre nő. Az éghajlatváltozás, a biodiverzitás csökkenése és a vízzel kapcsolatos problémák továbbra is a lista élén állnak, miközben a társadalmi kérdések, mint például a szegénység, az egyenlőtlenség és az oktatáshoz való hozzáférés hiánya is egyre szélesebb körben igényelnek megoldást.

A COVID-19 rövid és hosszú távú hatásai miatt nehéz a társadalmi és környezeti problémákra irányítani a szükséges figyelmet, miközben a pandémiával kell megküzdenünk és a gazdasági helyreállításra koncentrálnunk. A megkérdezett szakértők fele fejezte ki aggodalmát amiatt, hogy a válság valószínűleg csökkenteni fogja a fenntarthatósági kérdésekre fordított figyelmet, tekintettel a gazdasági problémákra és a kormányzatok pénzügyi korlátaira. Ugyanakkor a szakértők egyharmada abban bízik, hogy a válság elősegíti a környezeti kérdésekre való összpontosítást, mert az utóbbi időben világosabbá vált a környezettel és az emberi egészséggel kapcsolatos globális kihívások közötti összefüggés.

A világjárvány olyan társadalmi kérdéseket helyezett előtérbe, mint a munkanélküliség, az egyenlőtlenség és a szegénység. A vállalatoknak fel kell vállalniuk, hogy alkalmazottaik és más érdekeltek életében is kritikus szerepet játszanak.


Újra kell gondolniuk a vállalatoknak a környezeti és társadalmi felelősségüket. Fotó: pexels.com

Miközben az állami szervezetek és a magánszféra szereplői továbbra is a járvány hatásaival foglalkoznak, a szakértők azt tanácsolják a vállalatoknak, hogy koncentráljanak a fenntarthatósági stratégiáikra és céljaikra, gyorsítsák fel a hosszú távú értékeket biztosító új üzleti modellekre való átállást, és találjanak új módszereket az összetett kockázatok kezelésére. Mindez segíthet leküzdeni a jövőbeni zavarokat, miközben minden rugalmasabbá, egészségesebbé és tartósabbá teszi a gazdasági rendszert.

Forrás: sustainability.com

Vissza a cikkekhez
HighVibes
2020. december 21.

Iratkozz fel hírlevelünkre!