
Elégedett-e Ön jelenlegi munkahelyével? – Mindent a dolgozói elköteleződésről
Cégvezetőként jelenleg talán kisebb gondunk is nagyobb annál, mint hogy a dolgozóink lelki világával foglalkozzunk, most, hogy itt a világvége - ami inkább csak a jó világ végét jelzi, és sajnos a recesszió követi majd. Amit még nehezebb menedzselni, mint ha valóban megszűnnénk létezni. Csakhogy a nap végén mégsem az üzleti partnerek, a részvények és a megrendelők tartják a fejlődés pályáján a céget. A munkavállalók mind értéket teremtenek, és kisebb-nagyobb mértékben hozzájárulnak a folyamatos előrehaladáshoz, az innovációhoz és a gazdasági válság túléléséhez. Az pedig, hogy kisebb vagy nagyobb mértékben, elsősorban a cégen múlik.
Nevezhetjük EX-nek, X adatoknak, munkavállalói élménynek vagy employee experience-nek, tulajdonképpen arról van szó, hogy szeretnek-e a munkavállalóink cégünknél dolgozni. Ennek megállapítására számos különböző eszközt használhatunk, azonban a megkérdezéses módszerek egyértelmű hibafaktora a normakövetésből eredő szándékos torzítás – mégis ki mondja azt a főnökének, hogy nem egy álommunkahely, amit vezet? Ráadásul, bár az Y és Z generáció szeret visszajelzést adni, az idősebbek kevésbé. A tapasztalt HR-es kolléga pedig hiába lát mindent, az emberek lelkéből mégsem tud olvasni. Ezt bizonyítja a 2019-es SAP Digital Experience konferencián közzétett tanulmány is: a vizsgált vállalatoknál a HR-esek 69%-a gondolta úgy, hogy munkavállalóik elégedettek a céggel, miközben csak 34%-uk érezte elkötelezettnek magát.
A felmérések persze valóban nagyon fontosak, de ami még annál is fontosabb, hogy tegyünk a jó eredményekért, és ne hagyjuk, hogy dolgozóink munkakedvét felőrölje az idei év bizonytalansága és nyomasztó hangulata!
Nagyszabású célok az egész cég számára
A fenntarthatóság az erőforrásaink lehető legoptimálisabb felhasználásáról szól, egy vállalat legértékesebb erőforrásai pedig maguk a dolgozók. Nagyon fontos, hogy tudjuk, mi motiválja őket, abban, hogy minden reggel kikeljenek az ágyból és elinduljanak az irodába vagy a gyárba. Ha sikerül olyan célokat kitűznünk, melyeken szenvedéllyel dolgoznak, növelhetjük a hatékonyságot, a munkamorált és ezzel együtt munkaidőt szabadíthatunk fel. A vállalat elköteleződése „a nagyobb jó” mellett, mint amilyen a környezetvédelem, nemcsak a vásárlóknak fontos. A motivált munkavállalók kevesebb időt töltenek nem hatékony munkavégzéssel, ha pedig bevonjuk őket a folyamatainkba, így a fenntarthatósági céljaink megvalósításába is, új megoldásokat fognak keresni, melyekkel hozzájárulhatnak a vállalati működés optimalizálásához.
A nagyszabású célok motiválják a dolgozókat. Anna Shvets fotója a Pexels oldaláról.
A profession.hu piackutatása szerint 2019-ben a munkavállalók 82%-a tartotta fontosnak, hogy a cég, ahol dolgozik, környezettudatosan működjön. Kiemelkedően sokat számít a dolgozói elköteleződés kérdésében a fenntarthatóság a kollektivista szervezeteknél, és a környezetvédelemmel foglalkozó, bio-termékeket gyártó cégeknél, de általánosan is igaz, hogy az affektív (érzelmi alapú) kötődést befolyásolják a menedzsment környezetvédelemmel kapcsolatos értékei. Susan G. Tilleman élelmiszeripari cégeknél végzett kutatást: a szerző szerint, ha egy vállalat kifelé azt mutatja, hogy fontos számára a környezetvédelem és igyekszik fenntarthatóan működni, akkor a dolgozók ezt el is várják. Ne felejtsük el, hogy mielőtt jelentkeztek volna hozzánk, ők is külső szemlélőként látták cégünket és ez alapján alakították ki elvárásaikat. Ha csalódniuk kell a számukra fontos értékekben, a negatív érzések csökkentik az elköteleződést.
És akkor még csak a jelenről beszélünk, ami egy vállalat életében épp csak egy pillanatnak felel meg: a jövő munkavállalóiról, az Y és Z generációról, a LOHAS fogyasztói csoportról szóló cikkünkben írtunk részletesebben. Összefoglalva annyit elárulhatunk, hogy számukra még fontosabb a környezetvédelem, mint az idősebb korosztálynak. Egy tavalyi kutatás szerint az X generáció negyede választott tudatosan zöld munkahelyet, ehhez képest az Y generáció 40%-a dönt ez alapján. A fiatal korosztály 70%-a nem tervez hosszú távon olyan cégnél dolgozni, ahol nem kap kiemelt szerepet a környezetvédelem.
A csapatépítés szerepe
A munkavállalói elköteleződés a vállalati értékek, a jövőkép, a megfelelő kommunikáció és elismerés mellett a szociális környezettől is függ. Mind a vezetőkkel, mind a közvetlen munkatársakkal kialakított kapcsolatok befolyásolják a valahova tartozás érzését, ez pedig közvetlenül hat az elkötelezettségre. A munkahelyi környezeten kívüli találkozások – legyenek online vagy offline – kiegészítik a munkatársainkról alkotott képet. Új oldalukról ismerhetjük meg őket, bepillantást nyerhetünk magánéletükbe, ez pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy munkatársból baráttá váljanak. A csapatépítők nem csak a szociális kapcsolatokat erősítik, hanem a csapatdinamikát, a hatékony együttműködést és a kommunikációt is javítják, emellett bizonyítják, hogy a cégvezetők számára fontosak az ott dolgozók, ami magabiztossá teszi őket és növeli fontosságtudatukat.
Fontos, hogy a csapatok úgy érezzék, összetartoznak. Fauxels fotója a pexels oldaláról.
Minél erősebb egy dolgozó elkötelezettsége, annál szívesebben marad a cégnél hosszú távon, és annál nagyobb a motivációja is. Az elkötelezett dolgozó nem csak annyit tesz, amennyit feltétlenül elvárnak tőle: önszántából dolgozik ezen felül is a cég céljainak elérésén. Az olyan erőfeszítések pedig, amiket saját maga vállal, sokkal kevésbé megterhelőek a számára, mind fizikailag, mind mentálisan.
Az, hogy idén kiemelten fontos a fizikai biztonság, nem jelenti azt, hogy magunk mögött kell hagynunk az értékeinket, vagy hogy ne lennének eszközeink a csapatkohézió erősítésére. Hibrid karácsonyi és Mikulás-ünnepségeinken úgy használhatjuk ki a csapatépítők pozitív hatásait, hogy közben nem veszélyeztetjük munkatáraink egészségét. Hibrid céges rendezvényeink részleteiről itt olvashatsz bővebben.
Források:
Suzanne G. Tillemann: Is Employee Organizational Commitment Related to Firm Environmental Sustainability? in Journal of Small Business & Entrepreneurship 25(4):417-431, 2012.
SZABÓ Anna: A munkavállalói elkötelezettség növelésének hatása és lehetőségei in Opus et Educatio, 3. évf, 4.szám

Fenntartható luxus: lehetséges?
Talán azt már nem kell bizonygatnunk, hogy nem csak a hippikommunák lehetnek fenntarthatóak, azonban még mindig sokak fejében a fenntarthatóság a lemondással, ez pedig a hiányérzettel párosul, tehát a luxus és a kényeztetés ellentéte. Mennyi alapja van ennek a feltételezésnek? Tényleg nem lehet fenntartható, ami luxus?
.jpg)
Fenntarthatóság a szépségiparban
A bolygó és az emberiség jövője bizonytalan – az ENSZ előrejelzései szerint a világ népessége 2050-re várhatóan eléri a 9 milliárd főt, a Föld átlaghőmérséklete folyamatosan emelkedik, és úgy tűnik, nem tudjuk betartani a Párizsi egyezményt. Óceánjaink savasodnak, az extrém időjárási jelenségek sűrűsödnek, az emberek anyagi javak iránti vágya azonban nem csillapodik. A márkáknak kell lépniük, hogy kielégítsék a vásárlók igényeit, úgy, hogy működésükkel nem károsítják a környezetet tovább. Nézzük, hogyan és mennyire törekszik a progresszív, inkluzív fenntarthatóság felé a szépségipar!