Talán azt már nem kell bizonygatnunk, hogy nem csak a hippikommunák lehetnek fenntarthatóak, azonban még mindig sokak fejében a fenntarthatóság a lemondással, ez pedig a hiányérzettel párosul, tehát a luxus és a kényeztetés ellentéte. Mennyi alapja van ennek a feltételezésnek? Tényleg nem lehet fenntartható, ami luxus?

 

A gazdasági és környezeti tényezők egyre inkább összefüggenek, a társadalmi ügyek már nem választhatóak el a corporate világtól, a Z generáció, mint fogyasztói és mint munkavállalói, sőt döntéshozó szegmens pedig azon dolgozik, hogy az elmosódott határvonalak felelősség és üzlet között teljesen eltűnjenek. Meddig maradhat a folyamaton kívül a luxusszegmens, meddig védekezhet a minőséggel, és mi kell ahhoz, hogy megdöntsük a sztereotípiát, hogy ami igazán jó, az áldozattal jár?

Már évtizedes szakirodalom épült fel a téma köré, de még mindig aktuális. Gazdasági válság ide vagy oda, a luxusipar folyamatosan növekszik, és minél nagyobb, annál fontosabb a CSR-kapcsolódását kutatni. A luxuscikkek gyakran irányítják a piaci trendeket, a fenntarthatóság felé való elmozdulás így a tömegtermékek esetében is megnyithatja az utat. Ahogy minden más iparágban, ebben is versenyelőnyt jelenthet a fenntarthatóság, nem csak a Z, hanem az Y generáció számára is.

 

Mi is az a luxus?

Kunz, May és Schmidt 2020-as tanulmányában leírja, hogy a luxustermékeket bár nehéz definiálni, a legtöbb szakmai nézőpont egyetért abban, hogy

  1. érzésekhez és az érzéki élményekhez kapcsolódnak,
  2. túlmutatnak a szükségleteken,
  3. magas áruk általában nincs összefüggésben előállításuk költségeivel.

Az első két pont természetesen relatív, így nehezen meghatározható. Mindenkinek mások a szükségletei és az érzései. Az, hogy mit nevezünk luxusnak függ a társadalmi, politikai, gazdasági kontextustól, és az egyéni értékektől.

Általánosságban elmondhatjuk azonban, hogy a fogyasztók elvárják, hogy egy termék vagy szolgáltatás egyedi élményt nyújtson, a kényelmüket szolgálja, ízléses, minőségi, drága és nehezen hozzáférhető legyen, ahhoz, hogy luxusként tekintsenek rá.

 

Rendezvényszervezőként sokszor dolgozunk szállodákkal, melyek jelentős részének egyik alappillére a luxus. Ahogy a vendéglátóiparban és a turizmusban is egyre nagyobb versenyelőny a fenntarthatóság, úgy épülnek be ezek a gyakorlatok a hotelek világába is – egyre több eszköz áll a szolgáltatók rendelkezésére, hogy a megújuló energiaforrások, a környezetbarát anyagok és az etikus munka gyakorlatainak alkalmazásával magas színvonalú, környezetileg és társadalmilag felelős szolgáltatásokat nyújthassanak, miközben fenntartják a luxus színvonalat.

Ami pedig a luxustermékeket illeti, általában tartós, magas minőségű anyagokból készülnek, etikus gyártási gyakorlatok során, hosszú élettartamuk pedig máris fenntarthatóbbá teszi őket, mint alacsonyabb színvonalú helyettesítőik. Így a fogyasztóknak ritkábban kell új terméket venniük, ezzel csökken a termelt hulladék, és hosszú távon pénzt is spórolhatnak. A spórolás viszont már nem a klasszikus luxus jellemzője. Olyannyira összefonódni látszik a fenntarthatóság a gazdaság működésével, hogy lassan nehéz minőségi szolgáltatásokról és termékekről beszélni anélkül, hogy figyelembe vennénk a változást, amit a zöldebb gyakorlatok jelentenek.

Miért ne lehetne tehát a luxus aktuális definíciója, hogy

  1. Értéket teremt, ami jó érzéseket és élményeket jelent
  2. Túlmutat az általános szükségleteken (de nem erőforrások tekintetében)
  3. Hosszú távon megtérülő befektetés?

 

Az érem másik oldala: amikor a fenntarthatóság a luxus?

Bizonyos értelemben a fenntartható termékek és szolgáltatások luxusnak tekinthetők. Valami olyat kínálnak, ami kizárólagos, magas minőségű és harmadik fél által minősített. A fenntartható, tartós anyagok és a hitelesítés pedig drágább egységárat is jelent. A fenntartható szemlélet azonban hosszú távon gondolkozik, vagyis ahogy mi szoktuk mondani saját iparágunkra vonatkozóan: a második zöld rendezvényed már olcsóbb lesz, mint amilyen az utolsó hagyományos volt.

Emellett pedig sok fenntartható lehetőség olcsóbb és hozzáférhetőbb, mint a környezetre káros társaik. Például a használt ruhák vásárlása, a többször használatos vizespalack használata vagy a tömegközlekedés mind olyan megfizethető és fenntartható lehetőségek, amelyek sok ember számára elérhetőek. Nem minden zöld megoldás esik tehát a luxus kategóriába. Sőt, ahogy végigfut az ellátási láncon a fenntarthatóság igénye, egyre kevesebb – mondhatjuk, hogy szélesedik és mélyül a zöld-piac és lassan tömegtermékké válnak a zero waste megoldások.