
Kültéri céges programok, amiken nem fogtok fázni
Még mindig bizonytalan a járványhelyzet, és úgy tűnik, jó darabig alkalmazkodnunk kell azokhoz a kollégákhoz, akik nem érzik magukat biztonságban hagyományos rendezvényeken. Fontos azonban, hogy őket se zárjuk ki a csapatkohéziót erősítő közös élményekből, de még ezen felül is számos előnye van annak, ha kültéren rendezünk céges eseményt. És igen, az egyik valóban a biztonság.
Nem mehetünk el persze a tény mellett, hogy október van és hamarosan igazi hidegek jönnek. Gyakorlatilag bármilyen egyéni téli program cégesíthető: hoztunk néhány ötletet!
Korcsolyázás
Szinte semmi nem kell hozzá, csak egy jégpálya – ha elég nagy a létszám, akkor egy olyan jégpálya, ami néhány órára csak a tiétek. Korcsolyát bérelhettek a helyszínen, a meleg tea pedig előre elkészítve, céges termoszokban várhatja a résztvevőket, vagy kupon-rendszerben is gondolkodhattok, ha megbeszélitek a helyi árussal. A friss levegő, a sport és a közösség mind jót tesznek a mentális egészségnek!
Adventi vásár jótékony céllal
Töltsétek meg az udvart színes bódékkal, hívjatok árusokat vagy kérjétek meg a kollégákat, hogy kézműveskedjenek, és álljanak ki ők portrékáikkal! A befolyt összegeket akár jótékony célra is fordíthatjátok, így a karácsony szelleme nem csak a fényfüzérek világában és a forralt bor illatában bújik meg. Az adományozás, közös gyűjtéssel egybekötve megfűszerezi a közös élményeket.
Lopjatok ötleteket a nagy vásároktól! Eldobható pohár helyett ajándék bögrében mérni a forralt bort? Hát persze!
Jótékonysági közös főzés
Nem csak pénzzel lehet segíteni a rászorulókon: számos kampány hívja fel a figyelmet az éhező családokra. Jó alkalom a karácsonyi készülődés arra, hogy segítsetek nekik egy-egy tál meleg étellel. Rendezzetek közös bográcsozást, készítsetek és dobozoljatok be ételeket és kérjétek egy szervezet – például a Budapest Bike Maffia – segítségét a megvalósításban és a szállításban!
Kirándulás és tábortűz
A természetjárás a korcsolyázáshoz hasonlóan remek testmozgás ősszel és télen is, azonban mivel kevésbé intenzív, teret ad a beszélgetéseknek, és több programelemmel gazdagítható. A frissítőállomásoktól kezdve, a kincskeresésen át a tábortűznél sütögetésig és forralt bor főzésig, egy kis előkészülettel tökéletes csapatépítővé varázsolható.
Pálinka- és kolbászfesztivál
Semmi sem melegít jobban a téli hidegben, mint a szeretet pálinka! Kóstoljatok különleges verziókat az italból és kínáljatok hozzá kolbászt! Van ennél tipikusabb magyar, téli program? Van! Ha hiányozna a desszert, kössétek össze kürtőskalács készítéssel az evés-ivást! Így lesz az igazi. :)
Nem kell hozzá olyan sok minden, mint elsőre gondolnád.
Gyermekvasút forró csokival és forralt borral
Ha sok a kisgyerekes a csapatban, szervezzetek olyan programot, ahol az egész család megtalálja a neki valót. Látogassatok el a gyermekvasúthoz és a végállomáson kínáljatok forró csokit és forralt bort! Sőt, akár állatsimogatót is felállíthattok a rendezvény helyszínére.
Programok a szentendrei Skanzenben
Rengeteg különböző kültéri programlehetőséget kínál a szentendrei skanzen, kisebb-nagyobb csoportok számára is. Kiránduljatok, segítsetek a szezonális munkák elvégzésében, ismerjétek meg a hungarikumainkat vagy nyomozzátok ki a skanzen rejtélyeit!
Ha előtérbe helyeznétek a fenntarthatóságot, látogassátok meg az ÖkoSkanzen helyiségeit, ahol a látogatókat megtanulják, hogyan csökkenthetik az ökológiai lábnyomotokat!

Új partnerünk, az UPSOLUT! - ahol a hulladék új életet kap
Odavagyunk az olyan szerelemprojektekért, mint amilyen az Upsolut, ami két hihetetlen nő elkötelezett munkájából, a bolygó tiszteletéből és egy kreatív közösség erejéből nőtte ki magát, hogy új életet adjon a céges molinóknak, roll-upoknak, katalógusoknak, és bárminek, ami egyébként a kukába kerülne.
-min(1).jpg)
Hogyan lesz egy rendezvény fenntartható? 10+1 válasz a leggyakoribb kérdésekre
Összegyűjtöttük a leggyakrabban felmerülő kérdéseket a fenntartható rendezvényekkel kapcsolatban. Mitől zöld egy esemény? Hol kezdődik a rendezvényzöldítés és hol ér véget? Milyen a fenntartható catering, vagy egy zöld menü? Hogyan kerül vissza a körforgásba a dekoráció? Mindenre válaszoltunk.

„A Planteen egyszerűen a jó ételek élvezetéről szól”
„A Planteen az a hely, ahol a szépség, az ízek és a fenntarthatóság nap mint nap találkoznak” – olvasható a kantin weboldalán. A vegán étkezde-kávézó-catering cég pontosan azt kínálja, ami egy corporate rendezvény megszervezésekor számunkra is elsődleges: a vendégekben hagynak nyomot, nem pedig a bolygón. Federikával, a Planteen ügyvezetőjével és Balázzsal, a cég event és catering managerével beszélgettünk.