




Az alaphangulatot egy ügyes fényjáték adta, ami a plafonra vetítve tényleg olyan hatást keltett, mintha a víz alól néznénk felfelé, tehát alulról a hullámokat. Nem mindennapi élmény, de a Rinven technikai zsenijeit nem dobtuk szerencsére mélyvízbe az ötlettel.
A feladatunk, a rendezvény lebonyolítása mellett, az volt, hogy idén is különleges köntösbe öltöztessük a díjátadót, ami egyszerre ünnepélyes és izgalmas. Ez a víz alatti pompa mindkét feltételt hozta: nemcsak a helyszín, hanem Triton kapitány csodavilága is inspirált minket – az biztos, hogy minden lány vágyott rá gyerekkorában, hogy része lehessen a hableányok világának, a fiúk pedig jobb Spongyabobos álmaikat élhették át, csak kicsit ünnepélyesebb verzióban. A közös gondolkodásról így írt Júlia, a kapcsolattartónk:
„Nagyon inspiráló volt olyan csapattal dolgozni, akik nemcsak megértették az elképzeléseinket, hanem tovább is gondolták és hozzá is tettek, így született meg a sejtelmes, de mégis ünnepélyes víz alatti világ, professzionális és egyben kreatív koncepció.”
A Gundel-Takács Gábor – akivel legutóbb a Bethesda gálán dolgoztunk együtt -, által mindig-profin vezetett díjátadó műsorát hullámzó táncelőadásokkal szakítottuk meg, volt, hogy egyenesen medúzák mozogtak a színpadon, mindezt a víz alatt fénytörést idéző sejtelmes megvilágításban. Ennek a fénytörésnek pedig (rém)álomszerű kivetüléseként egy gólyalábas, óriás tükörember járt komótosan a vendégek között.
Persze nem hiányozhattak a díjátadó klasszikus elemei sem, hiszen az elsődleges cél az volt, hogy a vendégek jól érezzék magukat. Csokikóstolóval egybekötött szerencsejáték, fotós aktivitások, finom ételek és az este végén egy pörgős buli színesítette ezt a nagyon is kék világot.