
Well-being brunch
Több mint egy évvel azután, hogy a járvány miatt home office-ba kényszerültünk, úgy éreztük, beszélnünk kell az új helyzetből adódó új problémákról. Az üzleti élet legelemibb hajtóereje a munkavállaló, a vírus pedig mindannyiunkon nyomot hagyott. A HR tehát még soha nem látott körülmények között, soha nem tapasztalt felelősséggel találta szemben magát. Mit lehet kezdeni a rengeteg felgyülemlett feszültséggel és a munkavállalók fokozatosan romló mentális egészségével? Mennyire mosódott el a határ munka és a magánélet között, és hogyan lehet segíteni, hogy a kollégák a kenyérsütésen túl akár a szakmai önfejlesztésbe is belevágjanak?
A szakma legtapasztaltabb szakértőit hívtuk meg egy kerekasztal-beszélgetésre, hogy válaszokat adjanak ezekre a kérdésekre. A beszélgetést Bánáti Anna vezette és élőben közvetítettük stúdiónkból, Zoom-on keresztül, hogy a több száz érdeklődő valós időben hallgathassa meg Dr. Juhos Andrea, Endrei-Kiss Judit és Lénárt Viktor tanácsait.
Ha érdekelnek a megoldásaink kattints ide.
.jpg)
SEON Fraud Fighter Fest – nemzetközi csapattalálkozó a sokszínűség jegyében
A SEON Technologies egy olyan magyar startup, ami kétszer is bekerült a legígéretesebb fintech társaságok közé, mielőtt Londonban újabb irodát nyitva átlépték volna a határokat – nem véletlenül szerettünk velük annyira együtt dolgozni. A csalásmegelőző rendszer fejlesztésével foglalkozó cég profilja első hallásra talán nem áll közel a miénkhez, értékeik és a business modelljük, aminek mozgatórugója egy jó ügy, sok mindenben hasonlít. Egy nagyon innovatív, nemzetközi, pörgős cégnek szerveztünk all-staff csapatépítőt, ami hasonlóan modern, dinamikus, izgalmas egyveleg lett, mint amilyen a márka is.
Fundamenta Kristályünnep – Fényűző díjátadó, ahol nem a pénz beszél
Az esemény előtt néhány hónappal futott be hozzánk a tender: átfogó koncepciót és izgalmas ötleteket vár a Fundamenta évente megrendezett, nívós belső díjátadójához. A vörös szőnyeg, a pezsgő és a csillogás adott volt, a rendezvénytől megszokott pompa, siker, ragyogás pilléreire építkeztünk. Mi vittük a keretet és az azt kitöltő kisebb-nagyobb ötleteket, programokat, díszleteket – egyenesen a Várkert Bazárba. Közel 250 főnek nyújtottunk látványos és változatos show-t egész este, külön programokat szerveztünk a VIP-vendégek számára és az esemény fénypontjává emeltük a díjra jelölteket.

Fundaverzum
A Fundamenta Sikernap egy legendás rendezvénysorozat, egy igazi presztízs munka minden ügynökség számára. A cég legfontosabb eseménye, mely az ünneplésről és a közösségről szól. Célja, hogy megerősítse a Személyi Bankár hálózat tagjait abban, hogy jó helyen vannak, illetve, hogy elismerje az elmúlt év legsikeresebb értékesítőit.

Volkswagen sajtótájékoztató
Ha Volkswagen, akkor fiatalság, elegancia, modernizáció és nosztalgia. Nem tűnik összeegyeztethetőnek? Pedig az, és ezt semmi sem igazolja jobban, mint az új Caddy California. A Volkswagen Haszonjármű divíziója egy izgalmas sajtótájékoztató megrendezését bízta ránk.